Noé bárkáján - Az állatok védelmében II.

- Az állattenyésztési telepek kegyetlen körülményeiről is sokat hallani.

- Régen a sertéseknek, a tyúkoknak megfelelő terük volt, tisztességes takarmányt kaptak, nevükön szólították és szeretettel nevelték őket. Most mi a helyzet? Több százával vannak összezárva, indulatos emberek veszik körül őket, ordítozás, térnélküliség... A csibék többségén nincs toll, mert mind lecsipkedik egymásról. Rácsok közé születnek a kismalacok, ahol az anyjuk még szoptatni sem tudja őket rendesen, vagy már születésük pillanatában elválasztják őket. A stressz miatt szervezetükben rengeteg méreganyag halmozódik fel - erről a természetgyógyászok tudnának többet mondani. Az ilyen nagy tömegben tartott jószágok esetében a járványokat csak sok-sok védőoltással tudják megakadályozni. Ez a sok kémiai anyag is a testükben marad, ilyen, mérgekkel "dúsított" húst fogyasztanak az emberek.

- Sok állatvédő számára nem egyértelmű, hogy vegetárius legyen. Mi az Ön véleménye? Ön fogyaszt húst?

- Nem, már négy éve abbahagytam. Az állatvédelemmel kötött ismeretségem szinte eltaszította tőlem a húst. Ahogy kifejlődött bennem a tisztelet az állatok iránt, megcsodáltam az egyéniségüket, s egyre jobban beláttam életük szépségébe, az anyaságukba, a születésükbe, a ragaszkodásukba, egyre inkább úgy éreztem, nins szükségem arra, hogy belőlük táplálkozzam. Furcsa is lenne, ha én mint állatvédő azt mondanám, hogy kutyákat, madarakat, békákat mentek meg a pusztulástól, de azért a csirkepaprikást nagyon jóízűen meg tudom enni. Ez képmutatás lenne.

-Az ember sokszor túlságosan kicsinek érzi magát, hogy bármit is tegyen az állatok védelmében, hiszen a másik oldalon jelentős anyagi érdekeltségek és társadalmi beidegződések állnak.

- Ha reménytelennek is tűnik a harc, nem szabad megfutamodnunk előle. Akármilyen keveset is tehetünk, ha azt megtesszük, nyugodt lelkiismerettel nézhetünk élőlénytársaink szemébe. Már az is hasznos, ha mindenhol, ahol van rá lehetőségünk - iskolában, családban, utazás közben, tömegkommunikációs eszközökön keresztül, a legkülönfélébb fórumokon -, beszélünk ezekről a problémákról.

Járjunk nyitott szemmel, és nyomban számos lehetőséget találunk a konkrét segítségnyújtásra is. Készíthetünk madáretetőt, gazdát keríthetünk egy kóborkutyának, vagy átvihetjük a szomszéd néninek az ételmaradékot, hogy legyen mit adnia a kutyájának, elmehetünk békát menteni...

- Beszélne erről a békeamentésről?

- Tavasszal, párzási időben a békák csapatostul indulnak meg az ívóhelyek felé. Sajnos, közülük évről évre egyre többen válnak a sűrűsödő országúti forgalom áldozatává. Néhány lelkes környezetvédő barátommal ezekben a hetekben nap mint nap kijárunk a mocsaras vidéken átvezető országutakra, és segítünk a békáknak - elgalábbis egy részüknek - veszélytelenül átkelni.

-Csökkentheti-e a vgetárius táplálkozás az állatok szenvedését?

- Feltétlenül. A nagyüzemi állattartás virágzásának ugyanis az az oka, hogy az emberek rengeteg húst vásárolnak és fogyasztanak. Régen szélesebb néprétegek főleg zöldség- és gabonaféléket fogyasztottak, húst legfeljebb kivételes alkalmakkor került az asztalra. Az életszínvonal emelkedésével viszont a hús, mint a jómód jelképe, mindennapos étellé vált étellé vált az átlagember számára is. A piacgazdaság törvénye, hogy mindent, amire kereslet van, igyekeznek megtermelni. A magas húsfogyasztásunk áldozatai azok a sertések, baromfik, szarvasmarhák, amelyek a lehető legkisebb helyre összezsúfolva, egymást csípve, taposva élik le a természetesnél jóval rövidebb, minél "gazdaságosabb" módszerrel véget érő életüket.

- Mit gondol, mit lehetne tenni az állatkísérletek borzalmai ellen?

-A felelős emberek részéről nagyobb figyelemre lenne szükség. Ellenőrizniük kellene, hogy megfelelően bánnak-e az állatokkal, de mindenekelőtt végig kellene gondolni, valóban szükség van-e az adott kísérletre, hiszen ezek sokszor számítógépes módszerekkel is helyettesíthetők. Feltétlenül szükség lenne az állatvédők kontrolljára is.

Az is meggondolandó, nem túl nagy luxus-e, hogy a kozmeikai cégek nap, mint nap új termékeket hoznak ki, s minden egyes termékért több száz nyuszinak kell hetekig kalodában szenvednie, állatokon próbálják ki. A nyúl nem könnyezik, ezért általában nyulak szemébe csöpögtetik hosszú napokig a samponokat, testápolókat, míg a szerek szét nem roncsolják a szöveteket.

Ha tudnánk, mi az ára, bizonyára kevésbé lelkesen vásárolnánk ezeket a termékeket. Nyugat-Európában egyre népszerűbbek azok a kozmetikai cikkek, amelyeken egy áthúzott nyúl képe jelzi, hogy nem állatokon tesztelték.

Nagy segítség lenne az is, ha megőríznénk azokat a gyógymódokat, emlyek helyességét évszázadok tapasztalatai bizonyítják! Tudok egy olyan esetről, amikor két állatorvostanhallgató nem volt hajlandó egészséges állatokon kísérletezni, hanem elmentek egy juhászhoz, aki hetve fajta gyógymódot mutatott meg nekik különféle birkabetegségek ellen.

Jómagam az egyszerű gondolataimmal, a szeretetemmel és az empátiámmal úgy látnám jónak, ha az állatkísérletekben foglalkoztatott hatalmas orvosi-asszisztemsi gárdát és a laboratóriumokat inkább megelőzésre használnák fel. Vizsgálhatnák, hogy milyen problémák vannak a talajban, és sok más hasonló dolgot.

- Azt hiszem, egészen másfajta szemléletmódot kellene elsajátítanunk az állatokkal kapcsolatban.

- A világ színpadán rajtunk kívül még nagyon sokan kaptak szerepet, mégis azt hisszük, hogy kizárólag mi, emberek vagyunk a fontosak. Pedig valójában csak úgy tudunk hosszú távon fennmaradni, ha képesek vagyunk harmóniában élni az állatokkal, a növényekkel, a környezetünkkel.

Nem véletlen, hogy Noé bárkáján is helyet kaptak az állatok. Meg kell őriznünk, amit Isten akkor ott összegyűjtött a földi lét újrakezdése végett. Azért kaptunk kezet, lábat, elmét, hogy gondnokai lehessünk ennek a seregletnek. Úgy gondolom, hogy új értékrendet és szokásrendszert kellene kialakítanunk, odafigyelve és tiszteletben tartva a Természetet, mert az csodálatos, és nem szabad elkótyavetyélnünk.

- Gyerekkorunkban alakul ki értékrendünk, életvezetésünk. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekek megtanulják, miként vigyázzanak az állatokra, a környezetre?

-Ezzel kapcsolatban a család tehet a legtöbbet. Sajnos a városi gyerekeknek többnyire már semmilyen kapcsolatuk sincs az állatokkal. A nagyritkán megpillantott békát nyálkásnak, a pókot, hernyót csúnyának találják, ha pedig darázs vagy méhecske röppen be a szobába, páni félelem fogja el őket, hiszen az csíp. Ennek az állatoktól való túlzott távolság és sokszor a szülőktől átvett helytelen hozzáállás az oka. Ha a családban van idő rendszeresen beszélgetni az állatokról, róluk szóló könyveket lapozgatni, a gyerekben felébred a vágy, hogy minél többet tudjon meg róluk, barátainak tekinti majd őket, és persze elképzelhetetlen lesz számára, hogy megkínozza vagy akár csak figyelmen kívül hagyja őket.

Nagyon jó, ha van lehetőség valamilyen állatt tartására, és így a gyerek állandóan figyelheti szokásait, etetheti, gondozhatja, és megtanulhatja, hogyan teremthet kapcsolatot más élőlényekkel. Ez alelki gondokkal küszködő gyerekek számára is nagy segítség. Persze, az lényeges, hogy az állat is jól érezze magát, megfelelő körülmények között tartsák.

Néha menjünk el a gyerekekkel kirándulni! De fontos a megfelelő hozzáállás: mi vendégek vagyunk az erdőben, ne zavarjuk hát azokat, akik ott laknak? az állatokat, a fákat, a virágokat. Nem attól leszünk gazdagabbak, ha nagy csokor virággal térünk haza, ami úgyis hamarosan elszárad, hanem ha megtanultuk, hogyan csodálkozzunk rá a természet szépségére.

- Ön egy egészségügyi intézményben beteg gyerekekkel fogllakozik. Hogyan tudja beleszőni közös játékba és különféle más programokba az értékeket, melyeket át szeretne adni nekik?

- Szerencsére a gyermekintézmény szabad kezet ad nekem a foglalkozások tartalmával kapcsolatban. A kisgyerekeknek népmeséket olvasok, hiszen azokban benne van az a tiszta értékrend, ami az állatok óvására is int. A vízbe visszadobott hal mindig meghálálja a jó tettet, és a hangyácska is, ha a legkisebb fiú jó szívvel van iránta.

Szoktam mesélni az állatok szokásairól is, vagy a fáról, aki igaz barátunk, hiszen gyümölcsöt és árnyékot ad, a madarak pedig fészket rakhatnak a lombjában. Fontos, hogy amit mondunk, azon érződjön, mennyire szeretjük mi magunk is az állatokat, a természetet. Akkor a gyerekekre is átragadnak ezek az érzések.

Gyakran előveszem a Természetbúvár folyóiratot. Rajzolunk belőle, beszélgetünk róla. Ha jönne egy pszichológus, talán el sem tudná képzelni, miért van az, hogy a rajzokban őzikék, lepkék, szitakötők, virágok vannak, és nem emberek.

Manapság sok-sok indulattal és erkölcstelenséggel találkoznak a gyerekek a világban. Éppen azért igyekszem a természetbarát könyveket, a népmeséket, népdalokat megismertetni velük, hogy ezek, a maguk tiszta eszméivel, pozitívan hassank lelkivilágukra.

- Ön nagyon tevékeny. Gyerekfoglalkozásokat tart, kutyákat, macskákat vesz pártfogásba, békákat ment meg az autóforgalom elől... Úgy tűnik, e mellett már nemigen jut ideje másra.

- Én nagyon hálás vagyok, amiért ilyen dolgokkal foglalkozhatok. Sokan lettek volna nálam méltóbbak ezekre a feladatokra, nem is tudom, miért én kaptam ezt az ajándékot az Égből.

Nagyon sok apró jutalomban részesülök viszonzásul azért, amit csinálok. A múltkor például megkérdeztem egy kisfiútól, hogy tetszett neki a beszélgetésünk a madarakról. Azt felelte: "Ha hazamegyek, összetöröm a csúzlimat." Azt hiszem, ha ez az eredmény, igazán megérte a fáradságot.