Noé bárkáján - Az állatok védelmében 

Riportalanyunk, egy kedves, szeretetet sugárzó, negyvenes hölgyazt kérte tőlün, tartsuk titokban a nevét. Attól tart, ha kitudódik, hogyan harcol az állatokért, és hogyan gondolkodik, esetleg akadályozhatnák tevékenységében.

Nevezzük hát Donna Quijoténak?

Egy spirituális ünnepnapon, a napsugár elől menedéket adó sátorszerű kertben beszélgettünk vele áldozatos aktivitásáról, állatvédő és állatmentő tevékenységéről.

Mi hajtja Önt arra, hogy nap mint nap szélmalomharcot folytasson az állatokért?

- Manapság rengeteg bűnt követ el a homo sapiens velük szemben. Hosszú időn keresztül az emberek harmóniában éltek az állat- és növényvilággal. Az utóbbi időben viszont - gazdasági haszon reményében - olyan drasztikusan nyúltak bele a természet rendjébe, hogy ez egyértelműen a flóra és a fauna zúrzavarához vezetett. Őserdőket vágtak ki, hogy a helyükön kávé- és banánültetvényeket létesítsenek vagy állatokat legeltessenek, megszüntetve ezzel sok-sok állat- és növényfaj élőhelyét. Például Afrikában őrületes összegeket fizettek bizonyos fajta állatok kiírtásáért, hogy ne tegyenek kárt az ültetvényekben, ma pedig azért fizetnek, hogy ugyanazokból néhány anya- és apaállatot találjanak. De emellett továbbra is folyik az orvvadászat és az erdőírtás. Évente átlagosan ötvenezer hektár erdő és húszezer állatfaj tűnik el az ember ténykedése miatt.

Egyes állatfajokat az ember megszelidített, munkára bírt, aztán ha nem volt szükség a további munkájára, sorsukra hagyta vagy elpusztította őket. A motoros szánok elterjedése után például a szánhúzó kutyákat tömegesen ölték meg ugyanazok, akik addig életben sem tudtak volna maradni nélkülük. De nem kell messzire menni a példákért: a "fölöslegessé" vált házőrző kutyát vagy a megunt "kedvencet" nálunk is gyakran szélnek eresztik vagy elaltatják.

Az idén nyáron - többek között - találkoztunk egy szomorú esettel. Egy teljesen lesoványodott kutyához hívtak bennünket. Gazdája elköltözött, s hetente csak egyszer járt etetni. Mikor megérkeztünk, szegény pára annyira gyenge volt már az éhségtől, hogy fel sem tudott állni. Felkerestük az önkormányzat vezetőjét, de ő is csak annyit tudott mondani: "Én teljesen hiába beszélek az embereknek a kutyáról. Ha lóról vagy disznóról van szó, odafigyelnek, mivel azok haszonállatok."

Sajnos, az állatorvosok között is egyre jellemzőbb ez a szemléletmód. Egyikük például a múltkoriban könyörgésünk ellenére sem volt hajlandó fájdalomcsillapítót adni egy szerencsétlenül járt kutyának, amelynek egy nyílt sebét varrta össze, mondván, hogy az állat fájdalomküszöbe sokkal magasabb, mint gondolnánk, s különben sem fogja egy menhelyi állatra "pazarolni" a gyógyszerét.

-Itt valószínűleg nem csupán anyagi megfontolásról, hanem az együttérzés hiányáról is szó van.

- Sorolhatnánk a példákat, amelyek az állatokkal szembeni részvétlenséget mutatják: az állatkertek kicsiny ketreceit, a terráriumokat, a cirkuszokat, a kakas- és kutyaviadalokat, melyek mind csupán az emberek szórakozását szolgálják.

De nem is csodálkozhatunk rajta, ha azt nézzük, milyen elvek szerint nevelték az ifjúságot évtizedeken keresztül. A harmadikos környezetismereti munkafüzetben például benne volt, hogy a szarvasmarha melyik részét mire lehet felhasználni, arról viszont, hogyan gondoskodjunk a tehenekről, hogyan háláljuk meg a tejet, amit kapunk tőlük, egy szót sem írnak. S gondoljunk csak vissza arra az időszakra, amikor az ifjúságot bogár- és lepkegyűjtemények összeállítására kötelezték.

A májusban begyűjtött és gombostűre nyársalt bogarak már rendszerint a nyári szertártakarítás alkalmával a szemétbe kerültek. Egy gyerek negyven bogarat és negyven lepkét mutatott be, és ezek mellett ki tudja hányat összetaposott még, vagy nem sikerült úgy felszúrnia, ahogy kellett volna... Egyszerűem döbbenetes, hogy nem az odafigyelésre és a gondoskodásra nevelték az ifjúságot, hanem egy ősi törvény megsértésére - az ölésre. Ne is csodálkozzunk rajta, ha oly sok az érzéketlenség, a nemtörődömség vagy az erőszak a mai világban.

-Említette, hogy Ön inkább a kísérleti állatok sorsáért aggódik.

- Az ő szenvedésükről általában nem sokan tudnak, hiszen az érintettek gondoskodnak róla, hogy az orvosbiológia, a kozmetikaipar izolált laboratóriumaiból ne hallatsszon el hozzánk a sikolyuk.

Én többször voltam már ilyen helyen. A ketrecek nagyon kicsik, a levegőztetés sokszor hiányzik, nincs természetes fény, és többnyire a tervezettnél több állatot zsúfolnak bele a ketrecekbe.

Gyakran elvágkák az állatok hangszálait, hogy kétségbeesett hangjuk ne zavarja a laboratórium környékén lakókat. Amikor tudomásunkra jutott, hogy ez a gyakorlat egy közeli intézményben, felkerestük az intézmény igazgatóját, magyarázatot kértünk tőle, és követeltük, hogy szüntesse be ezt az eljárást. Mivel ő letagadta, hogy ilyen történik náluk, nem láttunk más megoldást, igazolásként kiloptunk egy ily módon némává tett kutyát az állatistállóból, amelyik azóta is békésen él egy csendes udvarban - immár két kicsinyével együtt.

- Mi mondható el ezen kísérletek eredményességéről? Van.e értelme a sok szenvedésnek?

- Sajnos nem sok jót mondhato kezzel kapcsolatban. Kísérletek százai hiúsulnak meg azért, mert ittasak a gondozók - amin nem is igen csodálkozhatunk, hiszen hogyan is nézhetnének végig annyi kínt nap mint nap másképpen -, s nem követik az orvos utasításait. Sok-sok szenvedés árán elvégzik a drága kísérleteket, de mivel nem megfelelő az utókezelés - a lázas állatok sokszor még vizet sem kapnak -, az állatok jelentős része elpusztul.

Ha egy kísérlet lefolytatásához ötven majomra lenne szükség, akkor ennél nagyságrendekkel többet fognak be a trópusokon, hiszen rengeteg elpusztul a szállítás alatt, és nem is mindegyik lesz alkalmas a kísérletre. Ne csodálkozzunk, ha majd egyszer ezek az állatfajok az úgynevezett tudomány áldozatai lesznek. Én már sokszor feltettem kutatóorvosoknak a kérdést, hogyan tudnak ilyen stresszes, gilisztás állatokból az egyenlőségjel végén jó eredményt kihozni, hiszen tudvalevő, hogy az élőlények lelkiállapota és fizikai erőnléte egyaránt befolyásolja ellenállóképességüket.

Amiatt pedig már rengeteg katasztrófa történt, hogy az állatokon kikísérletezett gyógyszerek egészen más hatást okoztak az embereknél. Ki ne emlékezne a contergan-botrányra, amikor az állatokon alaposan kipróbált gyógyszer a terhes nők magzatainál súlyos születési rendellenesességhez vezetett? Sok hasonló eset kérdőjelezi meg az állatkísérletek unos-untalan történő alkalmazásának értelmét.