1943-ban egy görög háborús veterán érkezett az Amerikai Egyesült Államokba. Stamatis Moraitis-nek hívják. Túlélt egy lőtt sebet, Törökországba menekült, útja során beszélt Erzsébet királynővel és egy szállító hajón is dolgozott az Atlantai-óceánon. Moraitis letelepedett egyik honfitársával New Yorkba. Gyorsan berendezkedett itt, majd később tovább ment egyedül Floridába. Később feleségül vett egy görög-amerikai nőt, született három gyereke, vett egy három szobás lakást és egy 51-es Chevrolet-t.

1976-ban egy nap Moraitis úgy érezte nem kap levegőt. Elment orvoshoz és a vizsgálatok kimutatták, hogy tüdőrákja van. Elsőre nem hitte el, ezért felkeresett kilenc másik orvost, akik szintén megerősítették a diagnózist. Azt jósolták neki, hogy kilenc hónapja van még hátra, ekkor a 60-as évei közepén járt. Moraitis Amerikában maradt és a helyi kórházakban kereste a hatékony gyógymódot, így közel lehet gyermekeihez. Nem talált itt megfelelő kezelést, állapota nem javult, így inkább úgy döntött visszatér szülőföldjére, hogy ősei mellé temessék a tölgyfák árnyékába. Úgy számolta, hogy kevesebbe kerülne hazájában (200 dollár), mint Amerikában a temetés, több nyugdíja maradna feleségének. Felesége és ő a szüleihez költözött egy apró, fehérre meszelt házba, kéthektáros szőlőültetvény közelébe, Ikaria északi részén. Eleinte az ágyban töltötte napjait a felesége, vagy édesanyja közelében, kik megerősítették hitét. Vasárnap reggel saját maga bicegett fel a domb tetejére egy görög ortodox kápolnába, melyben egykor a nagyapja volt a pap. Amikor a gyerekkori barátai megtudták, hogy hazaköltözött, minden délután meglátogatták. Órákig beszélgettek egy, vagy két üveg helyben készült bor társaságában. „Ha eljön az idő, boldogan halok meg.”- gondolta Moraitis.

Az ezt követő hónapokban furcsa dolog történt, erősebbnek kezdte érezni magát. Egyik nap fogta magát és ültetett néhány zöldséget a kertben. Nem számíthatott arra, hogy megéri a zöldségek kifejlődését, de minden esetre élvezte a napsütést és az óceán illatát és felesége fel tudja használni a zöldséget, miután ő elment.

A hat hónap eljött, de el is ment, Moraitis nem halt meg. Ehelyett rendbe rakta a kertet és annyira felbátorodva érezte magát, hogy a családi dűlőt is kitakarította. Megkönnyebbülve érezte magát a szigeten, akkor kelt föl, amikor jól érezte magát, késő estig a szőlőültetvényen dolgozott, készített magának ebédet és egy hosszú tervet. Esténként gyakran sétált a helyi kocsmába és éjfélig dominózott. Az év eltelt, egészsége tovább javult. A szülői házhoz épített néhány szobát, így gyermekei is meglátogathatták. Addig terjeszkedett a szőlőültetvénnyel, míg 400 gallon bort termelt évente. Ma (három és fél évtizeddel később), 97 éves és egy hivatalos dokumentum azt állítja róla, hogy teljesen rák mentes és ő maga azt mondja, 102-edik életkort is megéri. Soha nem járt kemoterápiára, használt drogot, vagy keresett bármilyen terápiát. Csak annyit tett, hogy hazaköltözött Ikaria-ra.

A New York Times egyik újságírója találkozott idén Júliusban Moraitis-el, hogy megvizsgálja a rendkívüli élettartamának okait. Egy évtizede támogatja a National Geographic Society a kutatásokat, amelyek arra irányulnak, hogy a legmagasabb átlagos élettartamot vizsgálják, ahol emberek a legtovább élnek.

Sardinia’s Nuoro tartományban a legmagasabb a férfi átlag életkor a világon. 2002-ben kezdődött egy kutatás, mely szerint 3 populációt találtak, ahol az emberek mérhetően tovább élnek, mint bárhol máshol. A világon a legtovább élő nők Okinawa szigeten élnek, azt is felfedezték, hogy Costa ricai Nicoya Peninsula-n 100 000 meszticnél alacsonyabb a középkori elhalálozás és a kaliforniai Loma Linda-n az ádventisták az átlagos életkora 10-el több mint Amerikában átlagosan.

folytatás hamarosan